Így született az első pornófilm – Zaftos eredeti képkockákkal (18+)

Maszturbáló nők és sztriptíz

Add a Startlaphoz

A Lumière-eknek hála

A mozgókép közönség előtti vászonra vetítésének ötlete európai találmány volt. 1895-ben Robert Paul és a Lumière fivérek elsőként mutatták be vetítőgépüket a nagyközönségnek. Mások szinte mindjárt elkezdték gyártani a pornografikus filmeket is. Az első két úttörő pornófilmes Eugène Pirou és Albert Kirchner volt – bár ma Kirchnert a filmtörténetben inkább úgy tartják számon, mint aki elsőként készített filmet Krisztus életéről (a Passion du Christ-et) –, akik az első fennmaradt pornografikus filmet rendezték Léar címmel. Az 1896-os Le coucher de la Marie című filmben Mademoiselle Louise Willy látható, amint egy sztriptízt ad elő. Pirou filmje ihlette a francia risqué (merész) film műfaját is, melyekben vetkőző nőket mutatnak be, de más filmesek itt is profitot sejtettek.

hirdetés

Verseny az elsőségért

Mivel Pirou pornófilmkészítőként alig ismert, gyakran más filmeknek tulajdonítják az elsőséget. Patrick Robertson Film Facts című könyvében azt írja: „a legkorábbra datálható pornografikus film az A l’ecu d’or ou la bonne auberge címmel jelent meg Franciaországban 1908-ban. A film egy elgyötört harcosról szól, akinek egy cselédlánnyal van találkája egy fogadóban. Az argentin El Satario talán még régebbi; ez 1907 és 1912 közé datálható.” Azt is megjegyzi, hogy „a legkorábbról fennmaradt pornografikus filmek az amerikai Kinsey-gyűjteményben találhatók.” Az 1910-es német Am Abend című filmben a mai pornós sablonok kezdeteit is megfigyelhetjük: ez egy tízperces film, ami egyedül a hálószobájában maszturbáló nővel indít, aki hamarosan már egy férfival közösül, amit nemsokára fellatio és anális behatolás követ.

A titokzatos “Blue filmek”

A korán betiltott „blue” (kék) filmeket az 1940-es évektől kezdődően titokban és amatőrök készítették. A filmek feldolgozása jelentős időt és pénzt igényelt. Voltak akik fürdőkádjukban mosták a filmeket ha nem állt rendelkezére megfelelő stúdió – melyek gyakran szervezett bűnözői csoportok kezébe kerültek. A filmeket magánúton terjesztették vagy utazó ügynökök segítségével, de ha valakit rajtakaptak ilyen film nézésén vagy birtoklásán, azt börtön várhatta.

Pikáns képek a régi időkből

Az első pornófilm képeiért kattints tovább!

A háború utáni időszakban olyan fejlődésnek lehettünk tanúi, ami tovább növelte a termelést. A technikai fejlődés, például a 8 mm-es és a super 8 mm-es filmméret bevezetésének köszönhetően széles körben elterjedt az amatőr filmkészítés. Sok vállalkozó kedzett termelni erre a piacra. Lasse Braun volt a színes produkciók úttörője, amiket kezdetben apja diplomata voltának segítségével terjeszthetett. Hollandiában 1969-ben legalizálták a pornográfiát, ami ezután itt hatalmas méreteket öltött. A pornográfus szakma törvényessé válásával már nem okozott gondot a befektetők és a stúdiók megtalálása, ha valaki olcsó de minőségi tömegterméket akart piacra dobni. Hatalmas mennyiségű magazint és filmet csempésztek innen Európa más országaiba, ahol „pult alatt” árulták, vagy néha zártkörű filmklubokban mutatták be őket.

Az első olyan nyíltan pornográf film (aminek cselekménye is volt), amit az USA-ban sok helyen bemutattak, a Mona volt (Mona the Virgin Nymph – Mona, a szűz nimfa) – egy 59 perces film 1970-ből, Bill Osco és Howard Ziehm munkája, akik munkásságukat egy viszonylag magas költségvetésű, és vágástól függően „kemény” vagy „puha” filmmel, a Flesh Gordonnal folytatták, amiből később kultuszfilm lett.

A cikk szövegének a forrását és még több érdekes történetet itt találhatsz! További régi időkben készült forgatási képekért pedig kattanj ide!

Retróaktok az 1800-as évekből – Pajzán képgaléria (18+)

Ettől indult be a férfi 100 évvel ezelőtt...

Celebnemiszervek: aberrált? – a világ egyik legfurább gyűjteménye (18+)

Cynthia Plaster Caster művészete

Ókori orgiák, tabuk nélkül – Egy pornóillusztrátor szemével (18+)

Esetenként a kecske sem megvetendő...

Gátlástalan, orális hancúr – Óriási képgalériával (18+)

A művészetnek nincsenek korlátai

Pornóvidámpark (18+) – ide nem gyerekek járnak

Jeju Loveland, Dél-Korea

Pornógrafikák (18+) – Kama Sutra ihlette, modern rajzok

Tim és Sue bemutatja

Pornó, amilyet sosem láttál – Bizarr, 500 éves orgiatechnikák (18+)

Erősen súrolják a szado-mazo határait...

Aki pornófestészettel küzdött a nácizmus ellen… (18+)

George Grosz és az erotika

Nap-lopó

Tovább »

Filter

Hozzászólások (0 db)

Nincsenek hozzászólások!


Figyelem!

Az Ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek
Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak,
és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen
tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!

2013.05.24. Mai névnap: Eliza, Eszter

Mustozz & Szörpözz

Nézd meg mi van a magyar weben!